Közeledett az ebédidő, nem volt kedvem kaját rendelni, de eszembe jutott a lakásunktól 5 percre lévő kisbüfé, ahova mindig nutellás palacsintáért megyek, szóval irányba állítottam magam, ahogy voltam rövidgatyában, pólóban és a helyszínre siettem a bankkártyámmal.

Ketten voltak előttem lángost kértek, jó mondom, kivárom a sorom, nem türelmetlenkedek, sőt még variálok is, nem csak palacsintát de ezúttal hamburgert is rendelek. 2 - 3 perc elteltével épp zsebre akarom vágni a kezem, de valamiért nem sikerül. Mi a picsa, hol az a kurva lyuk? - Kérdezem magamtól meglehetősen bunkó modorban. Lenézek és megéreztem ahogy lever a víz, mert orbitális nagy probléma realizálódott. Fordítva van rajtam az a kurva rövidnadrág, a zsebei pedig úgy lógnak mint Dumbó fülei, a pólóm sem takarja.

Pörögni kezdett az agyam mit csináljak. Itt bazdmeg emberek vesznek körül. Két verzió vázolódott fel erősen izzadó fejemben: A.) Valószínű úgyse figyeli senki, szóval mintha mi sem történt volna maradok és kivárom a sorom, megveszem a kaját, nyugalmat és természetességet színlelve elsétálok hiszen pillanatokon belül én következem úgyis. B.) Elhúzok innen de azonnal, kaja nélkül, mintha puskából lőttek volna ki. Sajnos alkati habitusomból adódóan pillanatok alatt a B.) variáció mellett döntöttem. 20 - 30 méterre lehettem a büfétől, mikor a hátam mögül felordít a szinpatikus büféshölgy:

- Palacsinta lesz? Nézd már, ez elszaladt

És akkor már tényleg szaladtam, közben két oldalt próbáltam leszorítani a szárnyakként csapkodó zsebeimet miközben arra gondoltam, hogy milyen király, hogy törzsvendégnek számítok, hiszen tudják, hogy mit szoktam rendelni.

A fotó a hazaérkezés után készült, legfrissebb beégésem mementójaként.